Hirdetés

„A jó néha kicsit rossz, és a rossz is tud bizonyos helyzetekben jó lenni” – A borzongás mestere John Cure

2016. június 23., csütörtök 18:41 Írta:  Mező Krisztina/Kildara.hu Kategória: Portré
„A jó néha kicsit rossz, és a rossz is tud bizonyos helyzetekben jó lenni” – A borzongás mestere John Cure Kildara.hu

A John Cure írói álnéven alkotó magyar misztikus thriller szerző a könyveiben keltett hátborzongató hangulattal, az élethű szereplőkkel és lebilincselő történetvezetésével a kiadók és a kritikusok szerint korunk egyik legjobb horror szerzője. Vajon ki áll a hátborzongató históriák mögött, akit a holt lelkek, a gyilkos elme titkai foglalkoztatnak, s késztetnek betűvetésre? A személyes találkozás több mint meglepő, a tökéletes kontraszt. A sötét gondolatok helyett humor és kicsattanó életöröm jellemzi a magyar sztárszerzőt. John Cure-ral, avagy Győrffy-Kiss Józseffel beszélgettük legújabb könyve, a Hontalan Lelkek kapcsán, mely hetek óta ostromolja a sikerlistákat.

- Mindig író akartál lenni? Mikor döntöttél úgy, hogy a történeteket, melyek megfogalmazódtak benned, papírra veted?

- Már gyerekként is kerestem a különböző önkifejezési formákat. Nagyon szerettem, és tanultam is rajzolni; mivel különböző történetek is folyamatosan formálódtak a fejemben, ezért szinte adta magát, hogy képregényeket kezdtem készíteni. Így mondhatom, hogy már nyolc-kilenc éves koromban papírra vetettem a történeteket, amiket kitaláltam. Néhány évvel később aztán rövid elbeszélésekkel és veresekkel is elkezdtem foglalkozni. Természetesen ezek a próbálkozások még nagyon kezdetlegesek voltak minden tekintetben, de mindenképp részei az útnak, ami oda vezetett, hogy tizenkilenc évesen már minden követ megmozgattam, hogy szerezni tudjak egy használt írógépet, és belekezdjek az első regényembe. 

- Göröngyös volt az út a sikerig?

- Azt mondják, hogy merni kell nagyot álmodni, én pedig mindig az álmaimnak éltem. Az írás az egy kiváló önkifejezési forma számomra, és egy örömforrás is. Amikor az első regényemet írtam, azt a húgomnak olvastam fel fejezetenként. Már annak is örültem, hogy neki tetszik. Persze közben arról ábrándoztam, hogy egy napon majd nyomtatásban is kezembe vehetem, beleszagolhatok a lapok közé, és ott fog állni a polcomon. Úgy sejtettem, hogy ez egy csodálatos érzés és pillanat lehet annak, aki ír. És nem is tévedtem. Aztán amikor az első könyvem megjelent, akkor már nagyon tudatosan kezdtem építeni azt, hogy az minél több olvasóhoz eljuthasson. 

- Mielőtt megszületne fejedben a regény ötlete, előtte vázlatszerűen felépíted, vagy csak engedsz a sodrásnak, és spontán írod le a gondolataidat, és így hozod létre ezt a kis világot?

- Rengeteg alapötletem van most is, amiket mindig hagyok érlelődni. Aztán amikor érzem, hogy valamelyik már nagyon meg szeretne születni, akkor azzal elkezdek foglalkozni. Nem írok vázlatot, hagyom, hogy bennem formálódjon, éljen a történet. Természetesen időnként, ha beugrik valami, mondjuk egy jó dialógus, amiről úgy gondolom, jó lesz később a regényben felhasználni, akkor azt leírom. De nálam ezek egy százezer szavas könyv esetében sem lesznek többek egy-két oldalnyi, kézzel firkált oldalnál. Sokkal inkább a szereplőimre figyelek, igyekszem a magam által szabott terjedelemi korlátok között a legjobban felépíteni és bemutatni a háttértörténetüket, valamint a személyiségüket. Ha a szereplőim életszerűek, akkor csak helyzetbe kell őket hoznom, és beindulnak az események. A regényem fő irányvonalai, mindig nagyon pontosan megvannak a fejemben, de hagyom, hogy más irányt vegyenek az események, ha úgy adódik. Gyakran előfordul, hogy egy jól felépített karakterre sehogyan sem tudom ráerőltetni az akaratomat, mert egészen egyszerűen az már nem ő lenne, és a történet így azonnal más irányt vesz.        

- Manapság az irodalom berkein belül a műfajok közti határok szinte teljesen elmosódnak. A Hontalan lelkek misztikus thriller besorolást kapott, de ha ránézünk a borítóra, a horror képei is felvillannak előttünk.

- A horrornak a célja a félelemkeltéssel és borzongatással történő szórakoztatás. Nem kíván semmilyen erkölcsi tanulságot közvetíteni, az is gyakori, hogy a történetek végén elmarad a happy end, vagy a katarzis. A thriller viszont eredendően egy filmes műfaj, de egyre jelentősebb mértékben jelenik meg az irodalomban is, és az ősi ösztöneinkre, félelmeinkre hat.  Az én történeteim nem eszetlen vérontásokról szólnak, nem belezős rémtörténetek, hanem lélektani thrillerek, ahol a karakterek instabil érzelmi állapota, és a történetek lelki vonatkozása jelentős hangsúlyt kap. A lélektani thrillerek hőseinek gyakran eltűnik a realitásérzéke, az események alakulásában pedig nagy hangsúlya van a főszereplők mentális állapotának: gondolatainak, személyiségtorzulásának, vagy épp morális konfliktusainak. Az események kiszámíthatatlansága szintén feszültséget, szorongást tud kelteni az olvasóban.

- Mind A gonosz új arca, mind pedig a Hontalan lelkek alaphangulata eléggé borzongató, és mindkét regényben nagy arányban keveredik a misztikum a valósággal. Honnan vetted az alapötletet a regényekhez?

 

- Egy írónak szerintem ötletből van a legtöbb. Nagyon sok minden van, ami elülteti a magokat a fejemben. Elég egy újsághír, egy álom, egy kép, vagy akár néhány, fél füllel elkapott mondat. A Hontalan lelkek esetében egy képet vizionáltam magam előtt, ahogy éjjel, a sötét erdőben egy hosszú kabátos alak közeledik, széles karimájú kalapban, kezében egy csákánnyal, miközben lebegő gyerekszellemek kísérik. Következő pillanatban pedig kérdéseket tettem fel magamnak: ki ez az alak? Mit akar? Kik azok a gyerek alakok körülötte? Aztán mire minden kérdésre választ találtam, már meg is született a Hontalan lelkek legendája, és Gerald alakja. A Gonosz új arcánál pedig egy sorozatgyilkosról akartam írni, akinek a lelke újjászületik egy jóravaló kisfiú testében. Miközben szerettem volna bemutatni, hogy a család összetartó ereje változó, de egy krízishelyzetben a társadalomnak ez a legkisebb egysége, ha képes összezárni és küzdeni, akkor az a túlélés záloga lehet. Valamint szerettem volna az Internetes ismerkedés veszélyeire is felhívni benne a figyelmet.     

- Hol a misztikum kerít hatalmába, miközben olvassuk a könyveid, hol pedig a rémület, de a krimi hangulata is ott lebeg a háttérben. Mi adta az ihletet arra, hogy megalkosd Gerald Procord vagy John Marllow karakterét?

- Szeretek érdekes karaktereket alkotni. Ha megfigyeled, a könyveimben nincsenek kizárólag jó és egyértelműen csak rossz személyek. A jó néha kicsit rossz, és a rossz is tud bizonyos helyzetekben jó lenni. Pont úgy, ahogy a való életben. Ebben a két esetben, mint mindig, most is a megérzéseimre hallgattam, olyan emberi szörnyetegeket akartam teremteni, akik a maguk nemében különlegesek, és jelentősen hozzáadnak a történet egészéhez, képesek az eseményeket és az érzéseinket is befolyásolni. A visszajelzések alapján ezek a szereplőim nagyon jól működnek. Míg John Marllow karakterét létező sorozatgyilkosok ihlették, addig Gerald Procord karakterének megszületésére leginkább a 80-as évek nagy horrorfilm- sorozatainak fő gonoszai voltak hatással, mint Michael Myers (Halloween), Jason Voorhees (Péntek 13), vagy épp Freddy Krueger (Rémálom az Elm utcában). 

- A hitelesség érdekében szinte minden író végez kutatómunkát. Ez nálad mennyi időt vett igénybe? Milyen forrásokat használtál? (internet, könyvtár, levéltár stb.)

- Nagyon változó, mert van olyan történet, ahol nagyon kevés háttérmunka szükséges, és olyankor csak menet közben nézek utána dolgoknak. Például egy adott földrésznek, kultúrának, időzónáknak, vagy repülőgépjáratoknak, a rendőrség autóinak és egyenruhájának. Van, amikor pedig sokkal több dologra van szükség. A Fekete esernyős férfinél nagyon sok kutatómunkát végeztem. De azt hiszem, ez érződni is fog a történeten. És itt nem csak arra gondolok, hogy a bionergetika katonai alkalmazásával kapcsolatban, a volt nemzetvédelmi egyetemen fellelhető tanulmányokat, dolgozatokat elolvastam, de felkutattam a történetben szereplő, és már megszűnt nevelőotthonról képeket, dokumentumokat, nevelők beszámolóját, hogy megismerjem a mindenapját és működést az akkori intézménynek. Valamint a történetben felbukkanó helyszíneket is bejártam, bár egy-két esetben az események alakulásának kedvéért apró változást alkalmaztam.     

- Amikor íróból olvasóvá változol, akkor milyen regényeket, műveket részesítesz előnyben? Van kedvenc íród, akire példaképként tekintesz?

- Minden nap vagyok író és olvasó is. Igyekszem sokat olvasni, mert nagyon jól kikapcsol, valamint úgy vélem, az olvasásánál jobb iskola egy írónak, hogy fejlődjön és jobb legyen, nem létezik. Szépirodalmat és szórakoztató irodalmi zsánereket egyaránt olvasok. A szerzők közt sem válogatok, ami épp felkelti az érdeklődésem, azt elolvasom. Nincsenek igazán példaképeim, de vannak, akik tagadhatatlanul hatással voltak és vannak rám. Valószínűleg, ha tizenéves koromban nem kapom kölcsön Stephen King Ragyogás című könyvét, akkor most elsősorban nem thrillereket írok. De az elmúlt heteket nézve, olvastam George Orwell, Frederick Forsyth, Joe Hill, Cormac Mccarthy, Jo Nesbo, vagy épp Justin Cronin könyvet. A nyári szabadságom ideje alatt pedig, legalább egy tucat, kortárs magyar szerző könyvét tervezem elolvasni.   

- Mire tanítod azokat a fiatal szerzőket, író-palatákat akiket mentorként segítesz?

- A legfontosabb, hogy higgyenek magukban, és ha szeretnek írni, akkor ne adják fel az álmukat. Viszont, amit gyakran hiányolok, hogy nincs bennük alázat. Gyakran eltelnek önmagukkal és úgy vélik, hogy mindent tudnak. De ezt a mesterséget egy életen át kell tanulni. És oda kell figyelni a negatív kritikákra is, mert rá tudnak világítani olyan dolgokra, amit mi magunk nem vettünk észre, vagy másképp látunk. Ezzel nincs semmi baj, és nem is szabad kudarcként megélni, mert az csak méreg lesz az ember lelkében. Ahogy az is teljesen rendben van, hogy amit írunk, lesz olyan, akiknek nagyon fog tetszeni, és lesz, akik idegrángást kapnak majd tőle. Nem vagyunk egyformák. A mi dolgunk, hogy meséljünk a legjobb tudásunk szerint, és a mesénk majd megtalálja az olvasóit.

Gyakran kapok megkereséseket és mindig szívesen segítek azoknak, akik hozzám fordulnak. Van, akinek csak néhány biztató szóval és hasznos tanáccsal, de vannak most is néhányan, akiket valóban lehetett már mentorálni is, kiadói szárnyak alá terelgetni, és segíteni a megjelenés útján. Jelenleg négy olyan kezdő szerző is van, akik még idén megjelennek az első könyveikkel, és büszke vagyok arra, hogy közrejátszottam abban, hogy a jövőben, nagyon sok ember örömére alkothatnak majd.