Hirdetés

Vörös vari született a Veszprémi Állatkertben

2016. június 21., kedd 11:32 Írta:  Kategória: Állatbarát
Vörös vari született a Veszprémi Állatkertben Veszprémi Állatkert

A Veszprémi Állatkert vörös vari tenyészpárja ismét szaporulattal örvendeztette meg az állatkertészeket. Pákó és Frutti a nemzetközi fajmegmentési program keretein belül érkezett Veszprémbe. Rendszeresen születnek utódaik, 2015-ben egy ikerpár jött a világra, május elején pedig egy hím vörös vari született, aki már most olyan ügyesen mozog a fák ágain, mint a felnőttek.

A szülők nagy tapasztalattal és hozzáértéssel gondozzák kicsinyüket, hiszen az elmúlt évek során számos utódot neveltek fel együtt, akik közül több is más állatkertek állományát bővíti.

A vörös varik Madagaszkár szigetének lakói, jellegzetes rozsdavörös szőr borítja testük nagy részét, míg arcuk, végtagjuk, hasuk és farkuk fekete, fejük hátsó részén pedig fehér folt található. Kisebb-nagyobb családokban élnek, melyekben a vezető szerepet a legmagasabb rangú nőstény tölti be.

Főként gyümölcsökkel, nektárral és pollennel táplálkoznak, táplálkozási szokásaik miatt fontos szerepet játszanak számos keményfa-fajta beporzásában. Kedvenc nappali időtöltésük a pihenés és a napozás. Illatanyagokkal és különféle hangokkal kommunikálnak, üvöltésük messzire elhallatszik.

 

A kis varit látogatóink hamarosan megtekinthetik az Állatkert Fejes-völgyi területén lévő külső kifutóban.