Hirdetés

A kutyák általában nem kedvelik a vizes helyeket, az internet új sztárja, Zeusz azonban kivétel. A csodaszép husky tüntető vinnyogással válaszolt gazdája hívó szavára, végül mégis kénytelen volt felismerni, hogy nem lesz fürdő, így beadja a derekát és elhagyja a kényelmes fürdőkádat.

Az Állatvédőrség csütörtökön délután közleményben tudatta, nem tudják teljesíteni a Fejér Megyei Kormányhivatal határozatában foglaltakat, hogy visszavigyék Hannibált az ASKA telephelyére, ahol elaltatnák a kutyát, ugyanis valaki ellopta. Mint arról beszámoltunk, a minap kapta kézhez Tornóczky Anita a kormányhivatali határozatot, amely elrendeli a gyilkos kutya leölését. Hannibál, a kék pitbull február 20-án marta halálra a szomszédjukban lakó idős asszonyt. A körülmények máig nem ismertek. 

Derült égből villámcsapásként érte az Állatvédőrséget a Fejét Megyei Kormányhivatal szerdán kézbesített határozata, mely szerint 48 órán belül végrehajtandó az altatás Hannibálon, a Nádasdladányban februárban emberéletet kioltó pitbullon. Az állatvédők az idővel dacolva azt próbálják elérni, hogy a „halálos ítélet” ne valósulhasson meg.

Életnagyságú dinoszaurusz szobrok lesznek láthatók hamarosan a veszprémi állatkertben nyíló őslényparkban, ahol a látogatók egy földtörténeti kiállítást is megtekinthetnek - mondta el Török László, az állatkert igazgatója a megyeszékhelyen tartott hétfői sajtótájékoztatóján.

A Veszprémi Állatkert szibériai tigris nőstényei egy 7 fős orvos csoport által lebonyolított szaporodásbiológiai vizsgálaton és beavatkozáson vettek részt szerdán. A kivizsgálás során felemás felismerések érték az állatkert dolgozóit.

A 82-es számú főút Komárom-Esztergom megyei szakaszán, Réde településhez közel arra autózók lettek figyelmesek egy nyaktájékán sérült kutyára péntek este. Az ebet a Veszprémi Állatkórházban még akkor éjjel megműtötték, túl van az életveszélyen.

Jaguárkölyök született karácsonykor a Szegedi Vadasparkban, a két hónapos nőstényt csütörtökön állatorvos vizsgálta meg. A kicsit először mutatták meg a nyilvánosságnak - ő pedig kíváncsain figyelt a kamerákba.

Négy méter mély aknába zuhant vasárnap délután egy kistestű kutya Szentkirályszabadja külterületén. Állatvédők, rendőrök és tűzoltók közel négyórás mentőakcióval szabadították ki az állatot.

A kutyák egészséges öregedésének egyedülállóan komplex, öt éven át tartó kutatását kezdi meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem Etológia Tanszéke, valamint a Magyar Tudományos Akadémia és az ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoportja.

A szakemberek véleménye megoszlik a kutya-macska viszonnyal kapcsolatban, egyesek fajták közti kibékíthetetlen ellentétről beszélnek, mások a fokozatos összeszokásban látják a békés együttélés alapját. A következő videó szereplői az előbbi kategóriába sorolhatók, persze az is lehet, hogy egyszerűen csak rossz napja volt a termetes cicának.