Bekerült a hungarikumok sorába a Törley pezsgő, így most már hivatalosan is kiemelkedő nemzeti értéket képviselnek a pincészet habzó italai. Az 1882-ben Törley József által alapított „pezsgőborgyár” ma is eredeti helyén, Budafokon található. A pincészet történetében mindig meghatározó volt az alapító jelmondata: „Tökéletlen portékát nem akarok adni a renomé miatt!” Ennek a 134 éves történetnek méltó megkoronázása a mostani hungarikummá nyilvánítás.

Nem Kacsa néven önellátó éttermet nyit hamarosan Balatonfüreden Takács Lajos séf, aki korábban a budapesti Olimpiában, a Lacipecsenyében, majd Sajkodon az Apátiban bűvölte el ételkülönlegességeivel az igényes vendégeket. A séf arra törekszik, hogy új étterméhez az alapanyagok nagyrészét is saját maguk, helyben termeljék meg.

Foci EB-s szurkolói fagyival rukkolt elő a Balaton fagyiját is áruló balatonmáriafürdői cukrászda. A magyar csapatért szurkolók gyömbéres limonádéval hangolódhatnak a meccsekre – adta hírül az Online Balaton.

Jó eséllyel a nyár slágere lesz a régió első közösségi bormárkája, a BalatonBor, mely a 2015-ös évjárattal indul, több mint húsz tóparti pincészet részvételével. A BalatonBort a Gourmet fesztiválon lehet először megkóstolni, vasárnap estig. 

A Kristinus Vinocino egyedülálló moziélményt kínál a hazai és nemzetközi filmbarátoknak, borkedvelőknek. Pattogatott kukorica helyett grissini és díjnyertes borok várják a teremben a Dél-Balaton felfedezőit. A Kristinus Borbirtokon nemrég tíz szobás Vinotel és Gasztro Műhely is nyílt.

Új kampányt indítanak annak érdekében, hogy a szülök megtalálják azokat a balatoni éttermeket, szállodákat, múzeumi programokat, amelyek gyerekbarát módon próbálják szolgálni az itt pihenni vágyó családokat.  Most, azoknak a balatonfüredi gyerekeknek a jelentkezését várják, akik tudnak és szeretnek is írni. Ráadásul meg is merik fogalmazni véleményüket a felnőttek felé. Az ifjú kritikusok legjobbjai komoly fizetést is kapnak. A tervek szerint: egy Jaguar luxusautó viszi majd őket és szüleiket Budapestre, ahol a Jamie Oliver nevével fémjelezett éttermet nyílik hamarosan.

A hétvégi Bajnokok Ligája mérkőzést követően kortyolhatnak először az MVM Veszprém szurkolói abból a sörkülönlegességből, melyet az egyik népszerű tapolcai sörfőzdében készítenek, s melynek címkéjén megjelenik a csapat címere és a gárda játékosai is.

Szinte nincs olyan portál, amely az elmúlt hetekben ne kapta volna fel Czinkné Poór Judit, azaz Mézesmanna kézzel készült mézeskalácsait. Az ajkai nő közösségi portálra feltött fotói bejárták a világhálót. Legutóbb az egyik legnagyobb német lap mutatta be a süteményeket. A mézeskalács készítőt egyenesen a cukrászok Leonardo Da Vinci-jének nevezik. 

Széll Tamás, a budapesti Onyx étterem séfje nyerte csütörtökön a Bocuse d'Or nemzetközi szakácsverseny Budapesten megrendezett magyarországi döntőjét, és ezzel a lehetőséget arra, hogy az országot képviselje az európai kontinensdöntőn május 10-11-én, szintén Budapesten. 

Január 28-án debütált a Balatoni Gasztrotérkép második része, ami ezúttal a Káli-medencétől Keszthelyen és Hévízen át egészen a Somlóig terjedő régió legjobb vendéglátósait és borászait mutatja be.