Hirdetés

A következő napok közül kettő olyan is lesz, amikor nem minden üzletben szabad a vásár – derült ki az Országos Kereskedelmi Szövetség pénteki közleményéből.

Egymilliárd forintos beruházással légtechnikai előszigetelt panelgyártó üzem kezdheti meg működését a BHA Kft. számára korábban eladott laktanyai ingatlanon – számoltak be Tapolca város képviselő-testületének döntéséről a település közösségi kommunikációs csatornáján kedden.

Emelkedett a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi ára szerdán, mindeközben a gázolaj ára kettő hete stagnál.

Felülvizsgálat céljából időszakosan felfüggesztenek három Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program pályázatot február 22-én 14 órától - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A tájékoztatás szerint a felülvizsgálatot követően a felhívások módosított feltételekkel ismét elérhetők lesznek.

Tavaly decemberben a mezőgazdasági termelői árak 5,2 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, 2015 egészét tekintve 0,4 százalékkal emelkedtek. A növényi termékek decemberben 12,6, az egész évben 6,4 százalékkal drágultak, az élő állatok és állati termékek az év utolsó hónapjában 6,0, 2015-ben 8,4 százalékkal olcsóbbak voltak - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal.

Tovább emelkedtek a lakásárak, tavaly a III. negyedévben a 2008 végén, 2009 elején tapasztalható nominális árakkal szembesülhettek a lakásvásárlók, a különbség 3,5 százalék volt a 2008-as csúcshoz képest - közölte az FHB Jelzálogbank Nyrt. csütörtökön az MTI-vel.

Összesen 6509 építőipari vállalkozás szűnt meg Magyarországon 2015-ben, 17 százalékkal több, mint egy évvel korábban, ez az eddigi legrosszabb éves adat - közölte az Opten céginformációs szolgáltató csütörtökön.

Ünnepélyes keretek között átadták a veszprémi nass magnet Hungária Kft. háromezer négyzetméteres logisztikai központját szombaton. A félmilliárd forintot meghaladó beruházás 20-25 embernek ad munkát. 

Januártól számos változás lép hatályba az adózás rendjéről szóló törvényben, közülük a legjelentősebb, hogy az adóhatóság kategorizálja az adózókat, és eltérő eljárási szabályokat alkalmaz a megbízható és kockázatos adózókra.

Fejér megyében a vállalkozások együttes árbevételének 82,5 százalékát a 300 legnagyobb cég adja - ismertette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) regionális főigazgatója csütörtökön Székesfehérváron, a Top 100+200 Fejér megye gazdasági értéktára című kiadvány bemutatóján.