Hirdetés

Többféle kártalanítás is járhat a légitársaságok utasainak késés vagy járattörlés esetére, amely a távolságtól függően 250, 400, vagy 600 euró lehet - mondta el az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Európai Fogyasztói Központjának vezetője.

A 2007-2013-as uniós támogatási ciklus forrásainak 87 százaléka, 21,7 milliárd euró már eljutott a kedvezményezettekhez Magyarországon 2014 végéig, amely az előző évi 62 százalékos kifizetési arányhoz képest 25 százalékpontos növekedést jelent, és meghaladja a régiós átlagot - derül ki a KPMG évente megjelenő EU Funds in Central and Eastern Europe című jelentéséből.

Több mint egymillió eurós pénzmozgás volt azokon a bankszámlákon, amelyeket zárolt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), hogy a számlatulajdonos ellenőrzésekor megakadályozza az esetleges vagyonkimentést; hasonló vizsgálatok során idén már 4,4 milliárd forint adóhiányt állapítottak meg a fővárosi revizorok - közölte a NAV az MTI-vel pénteken.

Több mint félmillió üveg szeszes italt foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Fejér megyei végrehajtói annál az ital-nagykereskedőnél, amelyre korábban 100 millió forintos bírságot szabtak ki a pénzügyőrök. A lefoglalt árukészlet a jövedéki bírság fedezetét biztosítja.

A BAT Pécsi Dohánygyár Kft. és a Tabán Trafik Zrt. dohánytermékek központi kiszállítására tett közös ajánlatának elfogadásával a magyar kormány teljességgel átláthatatlan és diszkriminatív módon két kiváltságos piaci szereplő kiválasztása mellett döntött a pályáztatásból kimaradt nagyvállalatok álláspontja szerint.

Az MNB nem folytat bújtatott monetáris finanszírozást az alapítványain keresztül - szögezte le a jegybank az MTI megkeresésére hétfőn.

A már működő vagy induló vállalkozások számára országos roadshow indul, hogy bemutassa az európai uniós pályázatok fortélyait, amellyel sikeresek lehetnek a 2014-2020-as uniós ciklusban. Az előadássorozat Veszprémben kezdődik, kedden.

A Milánói Világkiállítás magyar pavilonját naponta mintegy 1500 látogató keresi fel, de hétvégeken ennél jóval többen tekintik meg a magyar bemutatót, az Életkert Pavilont - mondta Rétfalvi Flóra, az expó magyar pavilonjának kommunikációs koordinátora magyar újságíróknak.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság vizsgálja két mobilszolgáltató, a Telekom és a Telenor egyoldalú szerződésmódosításának jogszerűségét. Az eljárás végégig megtiltották a szolgáltatóknak a tarifák emelését - adta hírül a Napi.hu gazdasági portál.

Megjelent két, a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) versenyképességét és fejlesztését támogató pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében, az összesen 85 milliárd forint értékű forrásra július 8-ától adhatják be a vállalkozások konkrét elképzeléseiket - hívja fel a figyelmet a szaktárca.