Hirdetés

Megközelítőleg 12 ezer palack bontatlan kiszerelésű, azonosító címke nélküli vörös szőlőbort találtak egy Balaton-felvidéki ingatlan pincéjében – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Sajtóosztálya.

Engedély nélkül tartott mobiltelefonnal próbált egy Pápa környéki idős, mozgáskorlátozott asszonytól csalással pénzt szerezni egy fogvatartott. Szerencsére a lánya időben tudomást szerzett a gyanús ügyről és értesítette a rendőrséget, akik a pénzátadáskor akcióba léptek.

Súlyos balesetet szenvedett hétfőn reggel 8 óra után egy Budapest felé tartó kisbusz az M7-es autópályán. A sofőr egyelőre ismeretlen okból letért a pályáról, átszakította a korlátot és a Balaton felé vezető oldalon, fejtetőre borulva állt meg. A buszban hatan utaztak, mind a hatan megsérültek, egyikük olyan súlyosan, hogy már nem lehetett megmenteni, a helyszínen életét veszítette.

Egy balatonalmádi férfi közel 3 millió forint értékben lopott áram átalakító készülékeket, azaz transzformátorokat a tapolcai kórházból. A 39 éves elkövetőt 24 órán belül sikerült elfogni - közölte a police.hu portálon a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság.

A Győri Ítélőtábla a Győri Törvényszéket jelölte ki a vörösiszap per megismételt eljárásának lefolytatására, miután csütörtöki határozatában abból kizárta a Veszprémi Törvényszéket - közölte Ferenczi Tamás, az Ítélőtábla szóvivője.

Személyautók és veszélyes anyagot szállító vasúti szerelvény ütköztek a katasztrófavédelem szerdai gyakorlatán. Három megye Mobil Laborja, valamint veszprémi és balatonfűzfői hivatásos tűzoltók közösen gyakorolták a beavatkozást. A feltételezés szerint a baleset következtében radioaktív anyag is a levegőbe kerülhetett.

A reggeli órákban szólalt meg a riasztás hangja a székesfehérvári, a bicskei, az érdi és a törökbálinti tűzoltó laktanyákban, mivel március 21-én tűz keletkezett egy Etyekhez közel található filmstúdióban. Az úgynevezett gépjárműfecskendőkön kívül vízszállítót és magasból mentő létraszert is riasztottak az esethez – közölte a fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Ámokfutást rendezett egy 18 éves bonyhádi fiú csütörtökön hajnalban. Nem sokkal 3 óra után tűnt fel a budaörsi benzinkútnál, puskával megfenyegette az alkalmazottakat, hogy adják át neki a kassza tartalmát. Az M7-es autópályán haladt a Balaton felé, a fegyveres rablást megismételte a tárnoki pihenőnél lévő benzinkútnál, majd Fejér megyébe érve  a Váli-völgyi pihenőnél, végül Velencénél. Úgy tudjuk, az utolsó helyszínen a rablás kísérleti szakaszban maradt, az eladók bezárkóztak a raktárba, innen a fiú csak üdítőt zsákmányolt. Mindvégig zavartan viselkedett, hogy a fenyegetésnek nyomatékot adjon, mind a négy töltőállomáson lövést adott le. Az M7-es autópályán, majd a 7-es úton át Székesfehérvárra jutott. A 63-as és a 8-as utak körforgalmú kereszteződésénél balesetet szenvedett, majd maga ellen fordította a fegyvert. Öngyilkos lett.

Eddig ismeretlen okból gyorsvonat alá esett egy idős férfi csütörtökön délelőtt, Veszprémben. A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit.

Holtan találtak székesfehérvári otthonában egy 11 éves kisfiút még január elején. Akkor teljes hírzárlat volt az ügyben, a sajtóhírek kihűlésről szóltak. A vizsgálatot folytató kormányhivatal és a rendőrség is most adott ki rövid közleményt. Ezek szerint a gyermek halálát betegség okozta, és az egészségügyi szolgáltatók sem hibáztak.