Hirdetés

Frontálisan összeütközött két személyautó a 710-es főúton Papkeszi közelében. Az egyik gépkocsi felborult. Információink szerint egy ember a helyszínen elhunyt, egy ember pedig életveszélyesen megsérült. Úgy tudjuk, újra kellett éleszteni. 

Lesodródott az útról és az út menti árokba hajtott egy kamion a 8-as számú főúton Várpalota közelében. 

Lesordódott az útról és fának ütközött egy motoros Révfülöp közelében hétfőn 16 óra után. A fiatal férfi az élettel összeegyeztethetetlen sérüléseket szenvedett, az ütközés pillanatában meghalt.

Hétfőn délelőtt 11 óra után egyelőre tisztázatlan körülmények között elgázolt egy áruszállító kisteherautó egy útkarbantartást végző munkást az M7-es autópályán Pákozd térségében.

A 22 éves somlójenői fiatalt azért állították elő az Ajkai Rendőrkapitányságra február 9-én, mert pár nappal korábban egy devecseri lakóház udvaráról ellopott két szegélynyírót. Kihallgatása után szabadlábon távozhatott, de ő inkább egy kis kitérővel újabb akcióba lendült.

Saját udvarán támadtak rá egy 85 éves férfira a Fejér megyei Perkátán pénteken késő este. A fiatal elkövető alig néhány háznyira lakik az idős pártól, akikhez rendszeresen járt át pénzt kérni. Ez alkalommal nem kapott. Míg az asszony a házban a tévét nézte, párja és a támadó az udvaron dulakodni kezdtek, a fiatal férfi egy konyhakéssel szíven szúrta Béla bácsit, aki nem sokkal később holtan esett össze. A rendőrök néhány órán belül elfogták a gyanúsított 20 éves helyi férfit, aki azóta beismerte tettét. 

Két hónapon át zsarolt egy huszonéves sümegi pár egy tihanyi férfit még 2016-ban. Úgy tudjuk, több millió forinttal károsították meg a sértettet. A csalókat egy év elteltével, a minap fogták el a rendőrök. 

Egy műanyag zacskóba kötve, járó autóból dobta ki a kiskutyáját egy vaszari nő Gecse külterületén. Az eset szemtanúja bejelentést tett a rendőrségen. A körzeti megbízott nem csak állatkínzókat kerítette elő, hanem a kiskutyát is biztonságba helyezte egy menhelyen.

Gépkocsival együtt raboltak el, egy abban ülő 4 éves gyermeket Pápán a minap. A család a városban autózott. Az Eszterházy és a Vörösmarty utca kereszteződésében egy fiatal férfi kifutott a gépkocsi elé és az útra esett, amikor az autót vezető apa és a mellette ülő felesége kiszálltak, hogy segítsenek, a férfi bepattant a volán mögé és elhajtott, a hátsó ülésben a kicsivel. 

Vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága a bűnszervezet tagjai ellen, akik cégcsoportot működtetve elektronikai- és háztartási gépek kis-és nagykereskedelmével több, mint 2 milliárd forinttal károsították meg a költségvetést.