Hirdetés
Az ukrán hatóságok megtiltották 38, orosz szerzők által írt olyan könyv behozatalát az országba, amely szerintük a Kreml propagandagépezete Ukrajnával szembeni információs háborújának részét képezik  - adták hírül ukrán és orosz sajtóforrások.

Gyalog kelt át a Csatorna-alagúton Nagy-Britanniába egy menekült, akit röviddel célba érkezése előtt elfogtak a brit rendőrök.

Porkoláb Imre ezredes lett a NATO Szövetséges Transzformációs Parancsnokság parancsnokának (SACT) pentagoni képviselője. A washingtoni posztot júliustól betöltő összekötő tiszt az MTI-nek adott interjúban kiemelte, hogy e rendkívül nagy presztízsű beosztást eddig csak befolyásos nagy nemzetek katonái, például franciák, britek töltötték be. Porkoláb Imre azt mondta, megbízatása a Magyar Honvédség számára is hatalmas elismerést jelent.

Megérdemelt pihenésről álmodtak, szavakba nehezen önthető állapotok fogadták a magyarokat Hurghadában, Egyiptomban. Öt csillagra fizettek be, helyette koszos evőeszközöket és részben felújítás alatt álló szállást kaptak a pénzükért. A család nehezen találja meg a közös hangot az utazási irodával, abban azonban biztos, hogy jogi lépéseket tesz, ha visszatér Magyarországra.

A filmművészet, az irodalom és a tudomány brit világsztárjai közös nyílt levélben tiltakoztak a BBC átalakítására kidolgozott kormányzati tervek ellen.

Az Európai Bizottság hivatalos, úgynevezett mélyreható vizsgálatot indított az élelmiszerláncok által fizetendő felügyeleti díj és a dohánytermékek kereskedelmét terhelő egészségügyi hozzájárulás miatt annak kiderítésére, hogy a két intézkedés összhangban áll-e az unió állami támogatásra vonatkozó szabályaival. A magyar kormány egyelőre nem alakította ki álláspontját a bizottsági döntésről.

Munkácson és Kárpátalján nyugalom van, a hatóságok a városban és a megye egész területén ellenőrzésük alatt tartják a helyzetet, az embereknek nincs mitől tartaniuk – jelentette ki Vaszil Hubal, Kárpátalja kormányzója szerda reggel.

Rendkívül nagyvonalúnak tartja a Görögországnak kilátásba helyezett harmadik mentőprogramot a tekintélyes berlini DIW gazdaságkutató intézet elnöke, aki szerint a program feltételeiről az euróövezeti tagországok vezetőinek hétfőn kötött megállapodása jó Európának és Németországnak is.

A korábban ismertnél jóval több, összesen 22,1 millió ember adatait lopták el hackerek egy tavalyi támadás során az amerikai kormány személyzeti hivatalától - közölte csütörtökön Washington. A hivatal vezetője pénteken lemondott, a Fehér Ház pedig a kiberbiztonsági reformok felgyorsítását ígérte.

Határellenőrzést rendelt el Burgenland tartomány helyettes vezetője péntek késő délutánra, azonban a helyi rendőrség túlterheltségre hivatkozva nem hajtota végre a rendeletet.