Hirdetés

Március közepén rendezik az ötödik Füredi Tavaszi Fesztivált

2017. március 04., szombat 09:46 Írta:  MTI Kategória: Kultúra
Március közepén rendezik az ötödik Füredi Tavaszi Fesztivált Fotó: maiutazas.hu

Ötödik alkalommal rendezik meg a Füredi Tavaszi Fesztivált, az öt napon át tartó rendezvény az 1848-1849-es forradalom és a balatoni vitorlázás évfordulójának jegyében várja a családokat március 15-től.

Kéri Kitty, a Kisfaludy Színház művészeti vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a fesztivál minden esztendőben a megújulás, a tavaszi újjáéledés üzenetét hordozza. Hozzátette: lesz reformkori séta, zene, tánc és korabeli gasztronómiai ínyencségek a tavaszköszöntő rendezvényen. A fesztivál első napján kokárdát, zászlót, huszárcsákót készíthetnek az érdeklődők a Kisfaludy Galériában, a hajókikötőben az Ifjúsági Fúvószenekar térzenéje szól majd - mondta Kéri Kitty.

A reformkor hangulatát idézi a Partraszállás című produkció, melyben közreműködik Kéri Kitty, Kőrösi Csaba és Kalló Zoltán színművészek, valamint a Lóczy Diákszínpad, a Reformkori Hagyományőrzők Társasága, a Kék Balaton Népdalkör és a Balatonfüred Néptánc Együttes.

A legkisebbeket a János vitéz című bábelőadás várja a MárkusZinház előadásában a fesztivál első napjának délutánján, ezt követi a Balatonfüredi Néptáncegyüttes műsora, majd a fáklyás felvonulás - mondta a szervező. A rendezvény második napja a Balatonfüredi Yacht Club fennállásának150 éves évfordulójának jegyében telik, délelőtt gyermekfoglalkozások, kora este pedig vetítéssel egybekötött előadások várják az érdeklődőket - fogalmazott Kéri Kitty.

Időutazásra, egy reformkori városnéző sétára várják a vállalkozó kedvűeket a Kerek templomnál szombaton délelőtt, lesz interaktív tárlatvezetés és családi alkotónap is a Jókai Emlékházban. Szombaton este a dzsessz, a népzene és a klasszikus zene elemeit ötvöző Esszencia lép a közönség elé. A Kárpát-medence különböző nemzeteinek autentikus népzenéjét kiegészítve felcsendülnek majd Bach és Bartók művei - fejtette ki a fesztiválszervező. Kéri Kitty elmondta azt is, hogy vasárnap reformkori sétára hívják a családokat, melyet követően Arany János születésének kétszázadik évfordulójára emlékezve a költő verseiből, leveleiből hallhatnak részleteket.

Aki elhozza kedvenc Arany János versét, annak a desszert alatt felolvassuk - fűzte hozzá.  Kéri Kitty arról is beszélt, hogy a fesztivál kísérőrendezvénye a Hamvas napok, melyet március 17-én és 18-án rendeznek meg. A két nap során Hamvas Béla munkásságáról szóló előadások hallhatók majd, Nevezetes névtelen címmel egy dokumentumfilmet vetítenek. A program zárásaként pedig a művészetek és a tudományok kölcsönhatását elemző előadások hangzanak el.