Hirdetés

97 évesen hunyt el egy Ukkon élő asszony – halála legalább akkora rejtély, mint az élete

2017. március 23., csütörtök 18:30 Írta:  Kategória: Exkluzív
97 évesen hunyt el egy Ukkon élő asszony – halála legalább akkora rejtély, mint az élete Mészáros Péter/Omega Hírek

A keddi napon az ajkai kórházban hunyt el egy 97 éves német állampolgárságú asszony, akit a mentők ukki otthonából szállítottak be rendkívül rossz állapotban. Senki sem tudja, mi történhetett Eva nénivel. Amikor rátaláltak a padlón feküdt, legyengülve, kiszáradva. A segítségére sietőknek két szót mondott: Polizei! Polizei! Az idős asszonynak nem csak a halálát, az életét is rejtély övezi. Az egykor nagyon gazdag nő 20 éve költözött a faluba, előtte az egész világot bejárta. Azt, hogy honnan költözött ide és miért, senki sem tudja, itt tartózkodásának - úgy tudjuk - nincs nyoma, és élő rokonai sem ismertek – ezért most a temetést is az önkormányzat intézi.

Eva H. rendkívül zárkózottan élt. Mindössze két emberrel tartott kapcsolatot, kizárólag velük beszélt: Ukk polgármesterével, akit a helyi boltosként ismert és a szintén német gyökerű Homann Ana állatvédővel, akivel az állatok szeretete hozta össze. Az idős nő az embereket távol tartotta magától, az életét 20 macskával osztotta meg. A házi kedvencek az asztalánál ettek és az ágyában aludtak – képeikkel körbeaggatta a falakat – mint más az unokák fotóival…

- Egy éve kerültünk kapcsolatba. A macskák ellátásában, etetésében segítettem neki. Rendszeresen hoztam tápot, konzervet az állatoknak és neki is segítettem, már amikor elfogadta. Tényleg nagyon zárkózott volt, az utóbbi időben már engem sem engedett be, csak a kilincsre akaszthattam, amit hoztam neki – mesélte Homann Ana.

Ana is keveset tud az asszony élet történetéről, az csak kisebb epizódokat osztott meg vele, amikor olyan kedve volt. De Ana szerint most, hogy a holmiját rendezgetik, sok minden igazolást nyert, amit korábban élénk fantáziájának tudott be.

- Ez az asszony bejárta a világot. Grófok, bárók keresték a kegyeit és valamikor évtizedekkel ezelőtt nagyon gazdag lehetett. A férjével egy örökbefogadott fiút neveltek, aki meghalt, a férje is évtizedekkel ezelőtt követte. Azt gondolom Passau valamilyen okból jelentős helyszíne volt az életének, de erről nem árult el részleteket, ahogy arról sem volt hajlandó beszélni soha, hogyan és miért került Magyarországra és a Balaton-felvidéki faluba. Mintha rejtőzködött volna. Nem beszélt senkivel, nem ment sehová, leszámítva a helyi kisboltot és évi egy utat, amikor bejelentkezett Németországban, hogy él és utalják a nyugdíját. Egyetlen szót sem beszélt magyarul, pedig itt élt 20 éve – folytatta Ana.

Az utóbbi években ötször-hatszor is betörtek hozzá. Elvinni már nagyon nem volt mit. Korábban valóban nagyon gazdag lehetett, luxusautóval járt, de ezeket felélte – tudtuk meg Kommendánt Irén polgármestertől. A településvezető odafigyelt az asszonyra. Mivel ő viszi a helyi kisboltot is, tudta, hogy a nőnek milyen időközönként kell jönnie bevásárolni. Eva H. ugyanis állítólag a rendszert, a szabályokat mindig fontosnak tartotta.

- Amikor utoljára a boltban járt, másként és mást vásárolt, mint amit szokott. Sokkal több élelmiszert vett, édességet, csokoládét, amit nem nagyon szokott. Furcsálltam is, mert nem szokták látogatni. Napok teltek el és nem jött. Gondoltam, idejövök a házhoz és megnézem, jól van-e, de hiába kopogtam, szólítottam, nem felelt. Rendőröket hívtam, akik kinyitották az ajtót. Eva néni a földön feküdt, nagyon gyenge volt és kiszáradt. A mentők az ajkai kórházba vitték – ahonnan tegnap értesítettek, hogy sajnos meghalt – mondta Kommendánt Irén.

Mivel az asszonynak nincsenek élő rokonai, hozzátartozói az önkormányzatnak kell intézkednie a temetéséről és elrendeznie a hagyatéka sorsát.

Ennek kapcsán merültek fel további rejtélyes részletek. Például az, hogy az ukki házban még csak tulajdonrésze sem volt, de be sem volt oda jelentkezve. Hivatalos iratokat, igazolványokat nem találtak a házban. Eva H.-nak gyakorlatilag nincs „nyoma a rendszerben”, a múltja titok, aminek egyes részletei csak a félig elmondott történeteiből ismertek. Nincs nyoma az érkezésének, magyarországi letelepedésének, itteni életének, ahogy a gyökereinek sem.

Az, hogy miként és miért érkezett 20 évvel ezelőtt Magyarországra épp olyan rejtély, mint az, hogy mi történhetett azon a napon, amikor a földre esett, és vajon mennyi időt tölthetett ott, mire rátaláltak.

Ami még utána maradt a titkokon túl, az húsz házi macska, akikkel együtt élte a rejtélyes életét. A házi kedvencek fel-le futkosnak a kertben, olykor felszaladnak a verandára és az ablakon át belesnek a házba – mintha a gazdit keresnék. Az árván maradt állatoknak most befogadókat keresnek.

- Öt macskát már sikerült befogni. Őket hazavittem magamhoz, de nekem is több állatom van otthon, így ott csak ideiglenesen maradhatnak. Összesen húsz macska van, közülük némelyik vak, süket, vagy mindkettő – mondta portálunknak Homann Ana. Az állatvédő olyan szervezetek, vagy magán személyek jelentkezését várja, akik segítenének az állatok elhelyezésében.

 Az ingatlant jelenleg őrzik – felveszik a kapcsolatot a földhivatali bejegyzés szerinti tulajdonossal és a német konzulátussal.