Hirdetés

Elvis Presley gitárját, melyet édesapjától kapott, 334 ezer dollárért (93,7 millió forintért) árverezték el New Yorkban - számolt be róla a BBC hírportálja.

Tom Hanks bevallottan cukorbeteg, most azonban őszintén beszélt arról is, hogy mi vezethetett a megbetegedéséhez.

Tiltakoznak a spanyol állatvédők, mert a madridi Teatro Real egyik operaelőadásában egy 1,5 tonnás, élő bika is jelen lesz a színpadon.

Egy év alatt egy tonna aranyat nyert vissza az Apple hulladékként újrahasznosított gyártmányaiból - írja a Sky News hírportál.

Elsőre blikkre biztosan meghökkentő, jobban megnézve talán „érthető” fotóval jelentkezett péntek reggel Hosszú Katinka a közösségi portálon. Az úszónő és férje olyat mutatott, ami vélhetően csak április első napján kerülhetett elő.

Singh Viki már gyerekkora óta énekesnői pályára készült: általános iskolásként is több gyermekkórusban énekelt. A 2014-es tehetségkutató műsor meghozta számára a várva várt áttörést – egy egész ország ismerhette meg a nevét.

Játékra hívta látogatóit a Herendi Porcelánművészeti Múzeum szombaton. A porcelánremekek között az ünnep közeledtével Herendi nyuszik bújtak meg, igaz, csak képek formájában.

Korábban beszámoltunk arról, hogy a Bakonyban több település mellett Zircen is havas reggelre ébredtek március 15-én. A havazás napközben is folytatódott, olvasónk felvételén látható, hogy még az ünnepnap estéjén sem hagyott alább. 

A Csajok és Pasik friss felméréséből* kiderült, hogy a pasik többsége (72,2%) – nem meglepő módon – bármikor szívesen fogad szexi képeket és pajkos üzeneteket, míg a csajok közül csupán minden nyolcadik értékeli azokat. Az emotikonokkal mindig lehet tarolni, a rövidítésekkel viszont vigyázni kell: úgy tűnik, a LOL és az OMG ideje rég lejárt. A nyomulást senki sem szereti, a helyesírási hibáktól pedig szinte mindenki kiakad.

Néhány hónappal ezelőtt szívszorító képek járták be a világhálót egy szegény sorban élő kisfiúról, aki kék-fehér csíkos szatyormezben futballozott, hátán 10 MESSI felirattal. Az FC Barcelona világklasszisa a képek alapján, az UNICEF segítséggel, megtalálta az afgán kisfiút és valódi, dedikált mezekkel ajándékozta meg. Megmutatjuk, hogy örült Ahmadi az ajándéknak...