Hirdetés

Bumeráng - Vissza küldte az ítélőtáblának a vörösiszap ügyet a veszprémi Törvényszék, másik törvényszék kijelölését kérik

2017. március 13., hétfő 16:25 Írta:  Kategória: Veszprém megye hírei
Bumeráng - Vissza küldte az ítélőtáblának a vörösiszap ügyet a veszprémi Törvényszék, másik törvényszék kijelölését kérik Fotó: MTI

Alkotmánybírósági határozatra hivatkozva visszaküldte a vörösiszap ügyet a Győri Ítélőtáblának a Veszprémi Törvényszék és azt kérik, hogy jelöljenek ki másik törvényszéket a megismételt eljárás lefolytatására. Azt mondják, hogy minden olyan bírójuk, aki első fokon tárgyal büntetőügyeket és kiszignálhatnák rá a pert, az már a megelőző szakaszban részt vett valamilyen formában az ügyben, vagyis érintett az Alkotmánybíróság határozata szerint.

A 2010-ben történt vörösiszap katasztrófa ügyében indult büntetőper négy és fél éve kezdődött, első fokon a Veszprémi Törvényszék minden vádlottat minden vádpontban felmentett, másodfokon a Győri Ítélőtábla idén februárban kimondta, hogy az eljárási hibák miatt új első fokú eljárást kell lefolytatni.

A határozat március 8-án érkezett vissza Veszprémbe. Az iratok és a hatályon kívül helyezési végzés áttekintése után megállapították, hogy bár elfogultnak nem érzik magukat, nincs olyan bírájuk, aki le tudná folytatni a megismételt eljárást.

- Az érvényes és hatályos ügyelosztási rend szerint négy bíró járhat el törvényszéki első fokon tárgyalandó ügyekben, mint például a vörösiszap ügy is. Az első kollégánkat, aki az ügyet tárgyalta első fokon, maga a Győri Ítélőtábla zárta ki a megismételt eljárásból. A másik kollégánk nyomozási bíróként vett részt és zár alá vételről döntött. A harmadik kollégánk közeli hozzátartozója a vádat képviselő Veszprém Megyei Főügyészséget vezette 2012 márciusa és 2013 februárja között. Negyedikként a Veszprémi Törvényszék Büntető Kollégiumának vezetője lenne jogosult eljárni, ő azonban a nyomozási bíró határozathozatalának a felülbírálatában vett részt. Az Alkotmánybíróság tavaly novemberben hozott határozata alkotmányos alapelvként fogalmazza meg, hogy olyan bíró ne vegyen részt az eljárás következő szakaszában, aki már korábban a megelőző eljárási szakaszban részt vett – mondta portálunknak Laczkó Henriett, a Veszprémi Törvényszék szóvivője.

Ha az ítélőtábla elfogadja a Veszprémi Törvényszék érvelését, költséghatékonysági okokból elsőként a szomszédos megyék jöhetnek szóba, jó eséllyel Székesfehérvár vagy Szombathely kaphatja minden idők legterjedelmesebb és legviharosabb büntetőperét.