Hirdetés

Így húzzák le az időseket – Inkognitóban egy termékbemutató „gálán”

2015. szeptember 09., szerda 10:40 Írta:  Kategória: Kommentár
Mivel a termékbemutatókon fotózni teljes lehetetlenség, képeink csak illusztrációk Mivel a termékbemutatókon fotózni teljes lehetetlenség, képeink csak illusztrációk Fotómontázs: Omega Hírek

Ha jól számolom, néhány óra alatt úgy 3 millió forinttal gazdagabb lett az a cég is, akik a múlt héten tartottak termékbemutató reklámgálát az egyik veszprémi hotelben. Körülbelül ennyit fizettek ki azok a nyugdíjasok, akik elhitték, hogy csak akkor lesznek egészségesek, kerülik el a rákot, szabadulnak meg az allergiától és nevelhetnek ugyan csak egészséges unokákat, ha megvásárolják a német cég egyedülálló, zseniális eszközeit, például azt a robotgépet, ami úgy darabolja fel a krumplit, hogy az még csak meg sem barnul – potom 630.000 forintért.

Minidig is kíváncsi voltam, hogy képesek kisnyugdíjból élő idős emberek, minden félretett pénzüket odaadni, vagy akár hitelt is felvenni a kisebb vagyonért kínált masinákért, - miközben fogyasztóvédők, rendőrök, sőt a saját gyerekeik is ezerszer elmondták már: minden ilyen rendezvény becsapás, durva lehúzás. Ha önök is kíváncsiak, mi is történik 5 óra alatt a garantált ingyenes ajándék ígéretével összeverbuvált termékbemutatón, milyen eszközökkel hálózzák be az erre szakosodott vállalkozók szüleinket, nagyszüleinket, akkor most nagyon figyeljenek. Hosszas próbálkozás után, egy balga szervező figyelmetlenségének köszönhetően, sikerült inkognitóban bejutnunk a hírhedt bemutatók egyikére. Néha nehezen bírtuk őrizni az álcát, de ha csak egy ember is tanul az itt leírtakból, már megérte.

Már a cégnevek sem passzoltak

Nagyjából egy héttel korábban hívtak telefonon. Bár a kijelző rejtett számot mutatott, amit általában nem szoktam felvenni, most éppen volt szabad 5 percem, úgyhogy fogadtam a hívást. Kedves női hang kissé darálva kezdte a mondandóját, miszerint cégük hamarosan Veszprémben fogja bemutatni forradalmi konyhatechnikai és lakberendezési termékeit egy reklámgála keretében, ahová szeretne engem meghívni. Nincs vásárlási kötelezettség, sőt igazából lehetőség se, mert ez csak egy bemutató gála, ellenben minden vendégnek 20.000 forint értékű ajándékkal kedveskednek.

Illusztráció

Na jó – adtam be a derekam, végül is akkor éppen ráérek. A hölgy erre hozzátette, „ha a partnerrel érkezik, akkor még egy ajándékot tudunk átadni önöknek”. Mielőtt elköszöntem azzal, hogy akkor postázzák a névre szóló meghívómat, azért rákérdeztem a cég nevére, amit fel is írtam. Úgy három nap elteltével megérkezett a meghívó. A gondosan összehajtott A4-es minden sorát kétszer is átolvastam, cégnév sehol. Elő újra a borítékot. A bal felső sarokban egy néhány betűből álló cégnév és egy győri cím volt látható. Rákerestem az elektronikus cégjegyzékben, valóban van ilyen cég, a székhelye is Győr, elég sok mindennel foglalkoznak, de még csak véletlenül sem konyhatechnikával és lakberendezéssel. Jól kezdődik … csak annyira rohanok előre a kronológiában, hogy jelezzem, a bemutatón már egy harmadik cég nevét harsogták, mely állítólag német cég és magyarországi telephelyük Budaörsön van, az év végétől pedig több nagyvárosban nyitnak prémium üzletet, többek közt Veszprémben. (Ezért a bemutató reklámgála). Rákerestem erre a cégnévre is, jó hír, hogy valóban van Budapesten székhelye, de semmi említés német anyacégről. A kft két tulajdonosa egy tatabányai és egy szegedi férfi. A cég fő tevékenysége egyéb nem bolti, piaci kereskedelem (így érdekes lesz a boltnyitás…) Nem túl nagy cégről beszélünk, jegyzett tőkéjük 3 millió forint felett, de 5 millió forint alatt van, tavalyi nettó árbevételük 0 forint, tavalyi adózott eredményük 2 millió alatt, alkalmazottak száma:0 fő. S ha mindez nem lenne önmagában épp elég bizalomgerjesztő, azért a jó öreg google-ban is rákerestem a rendezvényen oly sokat skandált cégnévre, melyről azt mondták az előadók, szeretnék, ha mindenkibe beleégne. Ugye nem lep meg senkit, ha elárulom, semmilyen forradalmi konyhai vagy lakberendezési technológiáról nem találtam bejegyzést, csak és kizárólag olyan termékbemutatókról, melyeket követően most sokan futnak a pénzük után.

„Önök túl fiatalok”

Elérkezett a termékbemutató gála napja. Az már csak slussz poén, hogy nem ám gálaestre, hanem gála reggelre hívták a potenciális palimadarakat, 8:20 percre. A lehetetlen időpont ellenére sikerült meggyőznöm egy kedves ajkai kollégámat, akit hozzám hasonlóan dühítenek az ilyen gátlástalan lehúzások, jöjjön el velem, mint a partnerem, így tutibb az álca.

Egy perccel a kezdés előtt le is parkoltunk a meghívóban megnevezett hotel parkolójában. Sehol senki. Aztán lázasan integetni kezdett egy rózsaszín kosztümös hostess hölgy, hogy ugye a gálára jöttünk, mert a másik, szomszédos hotelben lesz. Közelebb lépünk, a rózsaszín kosztümös közelebbről szemügyre véve minket, elbizonytalanodott: „Egy kicsit fiatalok.” – „Miért, ez baj?” – kérdeztem, „A fiatalokat nem érdekli a konyhatechnika?” – „Nem dehogy, csak hát idősebbekhez vagyunk szokva”. Próbálkozott még lebeszélni minket a részvételről azzal, hogy „de hosszú lesz ám a program”, „egészen délután 1-ig itt kell maradni”, és hogy „ha előbb elmegyünk, nem jár ám az ajándék”. Mondtuk, ráérünk és épp lakásberendezés előtt állunk, úgyhogy bennünket nagyon érdekel a termékbemutató.  Már említettem, hogy korábban is próbáltam bejutni termékbemutatóra, ahogy más kollégám is, a korunk miatt sosem sikerült. Az ilyen helyeken nem szeretik a „túl fiatalokat”, bizonyára őket nehezebb rászedni, és ha valaki átlát a szitán, az a többi potenciális ügyfélre is rossz hatással lehet.  Szóval nagy szó – hurrá bejutottunk!

Showműsor a javából

Beléptünk a terembe. A széksorokban valóban csupa idős, nyugdíjas, néhányan párban. Legfeljebb 2-3 középkorú. Öltönyös, nyakkendős fickók és kiskosztümös hölgyek tessékeltek befelé. Hatalmas, izmos, kopaszra nyírt, amúgy jóvágású pasas mutatkozott be: ő lesz a házigazda, amúgy jobb ha tudjuk, profi sportoló volt, ő tudja mi az egészség, adhatunk a szavára. (Ezt a nap folyamán még párszor elismételte, mintegy nyomatékul).

Szó, ami szó, ezt meg kell jegyeznem, a nagydarab zseniális figura, bármelyik nagy televíziós showműsort lazán rábíznám, vagy a virágvasárnap levezetését a szép számú gyülekezet előtt – igazi show man. A kereskedelemben sikeres, de olyannyira veszélyes is az ilyen fajta, tudják, aki a szomjazónak eladja a homokot a sivatagban.

A nagydarab udvariasan már az elején megjegyezte, bárki nyugodtan mozoghat, ihat, ehet a sorok között, de egymással beszélgetni, szólni egymáshoz, azt nem szabad, az tiszteletlenség, és nem volna jó, ha majd rá kellene szólni valakire. Ezek után, hogy mertem volna szólni a mellettem ülő nénihez, aki a bemutató alatt szorgosan írogatta a füzetébe a listát a termékekről és számolgatott, melyikekre futja!?

A rendezvény első része nem sok szót érdemel. A nagydarab elmondta, hogy itt aztán nem lesz átvágás a 300 ezres masszázsfotellel. (De nem ám, lesz a 630 ezres robotgéppel, vigyorogtam. Néha komoly erőfeszítéssel kellett visszafojtanom a kitörni akaró nevetést).

Mert különben mindenki rákos lesz és asztmás és allergiás – Felvonulnak a megváltó sok százezres masinák

Megismertük a profi, csúcstechnológiát képviselő edénykészletet, amiből tornyot lehet építeni és amiben gyakorlatilag magától megfő az étel, persze víz és zsiradék nélkül. Felfelé kerekítve 500.000. Aztán jött a gőztisztító, akkora mint egy kisebb porszívó, és persze volt még pár csőr hozzá. Ki lehet vele takarítani a sütőt, mert feloldja az odaégett zsírt, aztán fertőtleníteni a WC-t és még sorolhatnám. Közben kiokosodtunk. Megtudtuk például, hogy azért van ennyi méhnyak rákos nő Magyarországon, mert mi vegyszerrel tisztítjuk a WC-t, és az méreg, ami pisilés közben a csésze pereme alól felszivárog a méhünkbe. Aztán meg minden anyuka és nagymama tudatosan mérgezi a gyermekét, unokáját amikor kádban fürdeti, mert a vízkőoldó bizony ott marad szemcséiben a kádban és beszivárog a baba bőrébe, ahogy a sütőből a hideg zsíroldó maradványai belesülnek az ételeinkbe. Sokkoló. De tényleg. Az egészben az a poén, és ezt ők is tudják, hogy a rendkívül hatásosan elpuffogtatott közhelyek javarésze akár még igaz is – de ezért még nem kell 250.000-ért csoda-gőztisztítót venni.

A harmadik szereplő a mindent tudó takarító gép, ami rotációs fejével nem csak felszívja, előtte kiveri bútorainkból a poratkát. (Igen a poratka létező dolog, valóban ott van az Ön ágyában és az enyémben is. Sokakat le is vettek már más cégek hasonló árkategóriájú atkaszívó takarítógépekkel. Az új készülékre akkor is szükség van, mert ez nem csak felszívja, ki is veri, értik?! A plusz funkció máris alkalmas hogy újabb bőrt húzzanak le azokról is, akik már korábban vettek csoda-takarítógépet százezrekért. Ez a mostani, a rotálós csak 400.000.  Itt még végighallgattunk egy körülbelül félórás monológot az asztmáról és arról, hogy az egész világon Magyarországon a legrosszabb a levegő. De semmi baj, ez ellen védekezhetünk. A 400 ezres géppel megtisztítjuk a lakásunk levegőjét, aztán egyszerűen csak nem kell kimenni az utcára.

Szünet nélkül elérkeztünk (azt hittük az utolsó termékhez, de tévedtünk) a nap főszereplőjéhez. Míg el nem felejtem: minden egyes termék bemutatása közben hátunk mögött bérelt tapsolók verik a tenyerüket, úgy hogy majdnem leszakad. Szerintem az elmúlt színházi évad összes színházi premierén nem tapsoltam annyit, mint most voltam kénytelen. Közben olykor fülsiketítő ujjongás egy-egy termék kikövetelt fogatatása, mintha minimum az örök élet elixírje volna.

Kiderült, hogy hatalmas szerencsénk van. Mi lehetünk az elsők, akik látják a maga valójában a legújabb fejlesztést, a robotgépet, ami egy egész konyhát helyettesít, mert, hogy Magyarországon még nem kapható. (A szünetben, amiből egy volt az 5 órás rendezvény alatt, privát beszélgetésben kollégám érdeklődően megkérdezte a nagydarabot. Neked is van ilyen? Mint mondta igen, ajándékba kapta a cégvezetéstől, mert ő adta el belőle a legtöbbet.) A robotgép valóban lenyűgöző, darabolt, szeletelt, aprított, préselt, darált, nem akárhogyan. Itt újfent előadás következett a betegségekről, főleg a rákról, az kellőképp riasztó. Szerintem mindannyian úgy vagyunk vele, bármit megadnánk, ha ezt az egyet, a rákot elkerülhetnénk. Most már tudom, hogy nem kell mást tennem, mint megvásárolnom a 630.000 forintos robotgépet, mert a többi vágó, szeletelő, reszelő alkalmatosság az roncsolja az élelmiszert, amiből így elvesznek a tápanyagok, a nyomelemek, a vitaminok. Hirtelen kedvet kaptam, hogy hazaérve kidobjam az alig egy éves jó kis Grundig robotgépemet, hát az nekem csak rákot csinál… és még kés is néhánnyal kevesebb van hozzá. Milyen kár, hogy itt most nem lehet vásárolni, rögvest megvenném ezt az „utra pro 6300-ast”.

Ez hihetetlen, nyertünk!

Sok minden megváltozott azon a reggelen. Például eddig azt hittem, hogy kifejezetten nincs szerencsém, a szerencsejátékokban legalább is. Én vagyok az, akinek még egy halovány kettese sem volt soha a lottón, és akinek a promóciós csokoládé csomagolásokon is mindig az ál: Most nem nyertél – még egy másik csokit se… Bezzeg most! Elsőre!

Vásárolni itt ugye nem lehetett, mert ez csak egy reklám gála. De megtudtuk, hogy a német anyacég okosabb annál, sem hogy milliókat költsön tévéreklámokra, ami alatt kimennek WC-re az emberek. Azt a sok pénzt inkább nekünk adják, hogy vigyük jó hírét a cégnek és ajánljuk mi a termékeket. A rózsaszín kosztümös – emlékeznek, ugyan az aki a bejáratnál tessékelt – hirtelen, persze teljesen váratlan belibbent, kezében hatalmas borítékkal: hihetetlen, most küldte ide Németországból a cégvezetés, kifejezetten nekünk. Vajon mi lehet benne? Újabb 10 perces ujjongás, tenyérverés, de vörösre, és végre kibontották a borítékot.

A nagydarab majdnem hanyatt esett amikor meglátta, hogy három másik boríték van benne, vásárlási utalványokkal, 100, 210, és 300 ezer forint értékben, plusz még ajándék termékek is. A vendégeknek sorsjegyeket osztottak ki, amit a térdünkre kellett tenni, nem fogdosni, morzsolgatni, nehogy már széttépjük és nem jó helyen – néha az óvodában éreztem magam a kioktató hang hallatán. A sorsjegyekben számok lapultak. Csak az utolsó számot kellett figyelni, ha azt kihúzták, nyertél. Az első húzásra kijött egy 3-as, na az senkinek sem volt – ugrott a 100 ezres utalvány. A második húzásra kijött a 0. Hihetetlen, hiszen a miénk a 0!!!!

Itt, ezen a ponton fel kellett ugrani, odarohanni a nagydarabhoz, pacsizni vele, miközben az összes kiskosztümös hostess a körmét rágva ugrált a levegőbe, hogy ez milyen izgalmas. Mindegyikkel kezet kellett rázni, izzadó tenyérrel gratuláltak a hatalmas szerencséhez. Aztán gyorsan lettünk még 3-an. Nekik is 0 volt az utolsó számuk. De jó, mind a négyen megnyertük ugyan azt a borítékot.  A tartalma 210.000 forintos vásárlási utalvány, amit csak a robotgépre lehet fordítani. Ez azt jelenti, hogy így csak 420.000 forintot kellene leperkálni. És ez még mind semmi. Mert minden mást is megkaptunk volna hozzá, ajándékba: az edénykészletet, a gőztisztítót és még az atkátlanítót is. Az egyik öltönyös, kezében mappával már ki is terelt bennünket nyugodtabb helyre, hogy megkössük a szerződést. Hogy rövidre fogjam, nem írtuk alá – mellettünk két asztalnál, két nyugdíjas igen. Pár perc alatt kiderült, hiába csavarja a mondatokat az öltönyös, itt nem lesz üzlet. Tett hát egy újabb ajánlatot: 280.000 a robotgépért és az atkátlanító takarítógépért. Több mint 1 millió értékű árut, 280.000-ért – kérdeztem? Igen, csak most, a reklámakció keretében, stb stb – reflektált az öltönyös, közben már gyöngyözött a homloka. Kollégám, aki az álcánk szerint ugye bár a párom, rávágta, ő megmondta, hogy nem és kész. Most még 280.000-et se. Na ezt a kijelentést követték a hitelajánlatok, elmentünk a végletekig. Végül már megkaptuk volna az egészet havi 10.000-ért, csak írjuk alá a papírost – amit mellesleg még csak véletlenül sem adott a kezünkbe, hogy alaposan átnézhessük a feltételeket, mégis mit kéne aláírnunk.

Újabb hihetetlen ajánlat

Letettek rólunk, de csak az első körben. Visszaülve a terembe még megnézhettük a nagy zsírtartalmú olasz gyapjútakarókat, aminek a másik oldala valami kimondhatatlan nevű taszító anyag, egyszerűen ellöki magától a levegőben szálló allergén szemcséket. 250.000., darabja. 

Majd jött még egy tündéri plüss maci, amiből lány is van, darabja csak 10.000 – antiallergén.

A betegségekről, reumáról, izomgörcsökről szóló előadást most ugorjuk át – ilyen is volt. Aztán jött az újabb játék. Tanuljuk meg a cég nevét, aztán minden kérdésre válaszoljunk igennel, és azt mondjuk ki minél gyorsabban. A kérdések lényege, hogy feltétlenül szükségünk van-e az egészségünk, életünk megtartása érdekében ezekre a cuccokra. Aki a leggyorsabban mondja ki az igent, és megerősíti, hogy bízik a nagydarabban, az kap valamit. Utolsónak mondtuk ki a kért szavakat, mégis elsők lettük. Megint. Végül a kollégám és még négyen álltak a fal mellett. Akinek ott volt a párja, azt kihívták mellé – szóval kiállhattam én is. És már hozták az ajándékokat sorra, becsomagolva, mondván nem lesz ingyen, mert semmi sincs ingyen, de kevesebb lesz mint 400.000, kevesebb lesz mint 300.000 és így tovább, harsogva számolt lefelé.

Rövid idő alatt a kezünkben szorongattunk két gyapjútakarót, és két szőrös plüssmedvét, plusz már megint az atkátlanítót. Hatalmas visítozás közepette végre kinyögték, hogy mindezért, ha hangosan kimondjuk a cég nevét, ugrálva, énekelve megyünk haza és a következő termékbemutatójukra hozunk három embert, csak 190.000 forintot kell fizetni.

Ez alkalommal a rózsaszín kosztümös jött oda ölelgetni, aztán húzott minket a sarokba, hogy most aztán tényleg írjuk már alá azokat a papírokat. Nem írtuk. Még próbálkozott vagy 10 percet. Azt is a fejünkhöz vágta, hogy nem vagyunk normálisak – de végül szabadultunk. Ahogy körbenéztem, megint láttam vagy három nyugdíjast, aki lelkesen mosolyogva szignózta alá a lapokat.

A csodakrém bemutatójáról az agitálás miatt lemaradtunk. Csak annyit értettem, hogy mindenre jó – tudják, mint a lóbalzsam. A boltban majd 20.000 lesz – mondta egy köpcös öltönyös, (a nagydarab éppen egy másik sarokban agitált) de csak most 3500 ért megszámítja. Na ebből is vett 3 mama egy-egy tégellyel.

Tömegpszichózis, pszichés nyomásgyakorlás?

Őszinte leszek: nagyon kellemetlenül éreztem magam, megszégyenülve. Nem vettem semmit sem. Ennyit ér az egészségem, a családom egészsége. A legfontosabbra sajnálom a pénzt – ez vagyok én. És tényleg így éreztem magam. Rájöttem a titokra, amiért odamentem. A módszer, amivel a hasonló termékbemutatókon dolgoznak hasonló a tömegpszichózishoz. Tudják, hogy a kiszemelt korosztályra mivel lehet hatni, keresnek egy hatásos előadó móddal rendelkező mókust, aki lehetőleg még lehengerlő is és mehet a show. A sorok közt ülő, addigra lefáradt, éhes emberek megadják magukat, bekapják a horgot. Mert ha azt mernék mondani, hogy nekik mindez nem fontos, az olyan mintha azt mondanák, nem fontos a férjem, az unokám, az életem. Miközben valójában mindenkinek ezek a legfontosabbak: szeretteink és önmagunk egészsége. Az idősek betegségek témakörben amúgy is fogékonyabbak, mindenkinek van legalább egy baja a felsoroltak közül, és elhiszi, hogy az most egy csapásra megszűnhet.

Abba már nem gondol bele, hogy ha aláírja az akár több tízezeres havi törlesztőket, miből fogja kifizetni a villanyszámlát, majd télen a fűtést, és veszi meg a napi betevőt – mintha ez nem lenne fontos. Most, egy délelőttre mindez eltörpül. Kivételesnek érzi magát, szerencsésnek, hogy meghívták, hogy itt lehet és csak órák múlva jön rá, ha rájön, hogy valójában lehúzták. A 250 ezres takarót megvehette volna 20-ért egy szupermarketben, a gőztisztítót 10-ért a műszaki áruházban, a robotgépet max 5 késsel kevesebb tartozékkal 70-ért a hiperben.

Mivel a termékbemutatón történő árusítás körülményeit okos jogászokkal dolgozták ki, jogsértést aligha fognak megállapítani. Az árut ismerte, az árat tudta, megvette. Legfeljebb a megtévesztésbe lehet kapaszkodni, de azt meg nehéz bizonyítani. A vásárlástól ugyan még elállhat, de a szóban forgó céget ilyenkor már nem igen szokták elérni. Marad a fogyasztóvédelem, lehet panaszt tenni, de attól a pénz még elúszott.

Csak a múlt heti veszprémi termékbemutatón 15 meghívott vendégből legalább 8 vásárolt. Hatott a módszer. Sokakat talán falfehéren várt otthon a férje, fia, lánya: Mit csináltál? De hiszen annyiszor megmondtam… Igen, de ők mások, annyi mindent tudtak, és be is mutatták a robotgépet, tényleg nem barnult meg a krumpli és az összevágott zöldség se eresztett levet, úgy se, hogy leborították egy kiló sóval – hangzik a válasz.

Jó néhány síró idős asszonyt és bosszankodó gyermeküket hallgattam már végig az elmúlt évek során. Csak a cégnév volt más. A módszer mindig megegyezett. És kapaszkodjanak meg, még a termékek is. Ki konyhai csodamasinákkal, ki ágyneműkkel és takarókkal, ki gyógyító gépekkel és készítményekkel próbálkozik – jól körülhatárolható a paletta. Ugyan azt a masszázsfotelt és ugyan azt a robotgépet még csak nem is cég próbálja rásózni a gyanútlan nyugdíjasokra. Ezért nincs olyan, hogy ő más. Ő is ugyan olyan. Csak az önök pénzét akarja.

A slussz poén – csalódás az ajándékosztásnál

Bár mint mondtam, sokakat bepaliztak, azért akadt egy-két olyan vendég is, aki a beígért biztos ajándékért jött. Ők csak ezért ülték végig a több órás műsort, étlen, szomjan (komolyan nem hogy ebédet, még egy kávét sem adtak), lehet, hogy nem is először, hogy megkapják az ajándékot. Ez alkalommal 20.000 forint értékű konyhai eszközt ígértek, azoknak, akik párral érkeztek, kétszer, plusz egy 10.000 forint értékű plusz ajándékot.

A kijáratnál megint a rózsaszín kosztümös, próbált mosolyogni. Kibontotta a nagy karton dobozt, amiből kisebb, hosszúkás, kékes dobozokat vett elő. Mi is kaptunk, kettőt is. Valami csodakrém van benne, felirata szerint gyógynövényes testápoló zselé, három tégely, három féle illattal. Külsőre kb annyira bizalomgerjesztő, mint a lengyel piacon vásárolt vietnámi balzsam. Hiába vizslattam a dobozt, a legapróbb betűket is, a bemutatón betanított cégnév azon aztán sehol sem szerepelt. Kaptunk még egy darabka gyapjút is, rávarrt gumicsíkkal – azt mondták derékmelegítő. Állítólag piszok hideg telünk lesz. Aki most a téli fűtés árát robotgépre költötte, annak legalább a derekát lesz majd mivel melegítse.